2019. március havi bejegyzések

Napi Tarot üzenet | 2019. április 1. | Nórától

A bizonytalanság elleni legjobb orvosság: vakmerőség!

Mai lapjaink: a Főpap (V) a Világ (XXI) és a Hold (XVIII)

Képek: Két Ösvény Tarot

Az élet lényegében merő bizonytalanság. Bizonytalan a jelen és legfőképpen a jövő. Bizonyára sok dolog vett fordulatot egyik napról a másikra előre nem látható módon életedben. Bármi megtörténhet, bármit elveszíthetsz.

Mindig fennáll annak a lehetősége, hogy hirtelen megszűnnek dolgok, megkérdőjeleződnek emberi kapcsolatok, kilátástalanná válik egy adott helyzet. A bizonytalanság normális állapot.

Ám nem ezen a napon. Ezen a napon éppen minden a helyén lesz. Minden épp odáig jut, ahová a lendülete előrébb viszi. Ma minden szilárddá válik. Ma a dolgok a helyükre találnak. Bármiről és bárkiről legyen szó.

Minden pillanat stabilitásában ott rejtőzik a bizonytalanság is. Ahogy a fény mellett mindig van árnyék is. Ma tedd le a voksodat önmagad mellett. Légy egészségesen önző. Légy merész és vakmerő. Merj dönteni úgy, ahogy az neked jó, nem pedig úgy, ahogy másoknak jó. A sikered önmagad szeretetében mutatkozik meg. Szeresd tenmagadat, s a Világ is szeretni fog téged. Ha nem vállalsz kockázatot, felejtsd el a siker utáni vágyat.

Legyen vakmerő lépésekkel teli napod!

Szeretettel: Nóra


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsodat:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Hétvégi Tarot üzenet | 2019. március 30-31. | Nórától

Létezhet öröm bánat nélkül?

Hétvégi lapjaink: a Hold (XVIII), a Mérték (XIV) és a Válaszút (VI)

Képek: Két Ösvény Tarot

Sokan megkérdőjelezik azt – nap napot követve -, hogy létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy az ezzel egyenlő mértékű fájdalom meg ne szülessen. Pedig létezhet és létezik is. Igenis! Tudom, hogy így van. Mert az illúzióból kimozdulva, s a tényekkel szembesülve biztosan nem a rosszat látjuk meg. Annál inkább a jót, az örömöt, a lehetőséget fedezzük majd fel mindenben.

Hidd el azt, hogy a motiváció alapvetően benned van, ritkán érkezik kívülről. Legelőször azt kell megszemlélned, mit tudsz tenni Önmagadért – itt és most. Edzett vagy. Az élet megtanított már sok mindenre, hát ideje, hogy a tapasztalataidból kiindulva ezen a hétvégén csakis azt told előtérbe, ami fontos, ami lényeges, ami egyedi és különleges. Légy önmagad mindig, minden körülmények között. Nehéz? Hát persze, hogy nehéz, de hát minden út az első, egyben nehéz lépéssel kezdődik.

De az első lépés valójában az egyensúly megtalálása önmagadban. Hidd el.

Tegyél meg ezen a hétvégén egy fontos lépést.

Kellemes hétvégét kíván:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 29. | Nórától

Az élet csupa kockázatvállalás!

Mai lapjaink: a Remete (IX) az Uralkodónő (III) és a Kísértés (XV)

Képek: Két Ösvény Tarot

Az életben minden változó. Ez a mai napra különösen igaz. Szinte minden órában más irányba kell fordulni, mindeközben alkalmanként leszel lent, aztán meg fent.

Amennyiben úgy érzed, hirtelen minden rossz, nem kell túlzottan elkeseredni, mert a rossz után csakis jó jöhet. Ez evidens. Pánikolni felesleges! Amennyiben hullámvasúton érzed magadat, tudd, hogy minden lejtmenet után emelkedés következik.

Ma lesz részed esésben és kelésben. Amikor padlóra kerülsz, ne azon tűnődj, mid fáj! Kizárólag a felállás gyorsaságára fókuszálj! Képes vagy minden gödörből kimászni, és minden sötét alagútban meglelni a picinyke világosságot, melyet követve kijutsz a napfényre.

Legyél nyitott mindenre, ami ma történik veled, akkor is, ha épp lehúz a sötét mélységbe, s akkor is, ha épp felemel a szivárványig. Mert tanulni csakis abból lehet, ami történik veled és körülötted. Ha elbújsz a világ körforgása elől, csakis magadnak árthatsz. Merd befogadni a Kísértés mindenféle formáját. Merj élni akkor is, ha az bonyolult vagy épp némi fájdalmat okoz. Merj kockáztatni.

Szeretettel: Nóra


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsodat:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 28. | Nórától

Aki módosít, az nyer. Aki mer, az nyer.

Mai lapjaink: a Bolond (0), a Feltámadás (XX) és a Sorskerék (X)

Képek: Két Ösvény Tarot

Merj kilógni a sorból! Erre rendszeresen kapsz lehetőséget és ritka esetben teszed meg – igaz? Merj nemet mondani! A társadalmi elvárások nem nyomhatják rá bélyegüket a mindennapjaidra. Merj kiugrani a mókuskerékből! Merj olyasmit csinálni, amit sosem vagy csak nagyon ritkán! A Sorskerék forgása és iránya a Te aktivitásodon múlik. Cselekedj okosan.

A bátorság ezen a napon maximálisan kifizetődő lesz. Olyan dolgot fedezhetsz fel, amit egy átlagos napon sosem, – ám a bátorság és a felfedezni vágyás energiái nélkül… semmi sem fog történni.

Mondj nemet arra, amit UTÁLSZ! Hidd el nekem, sokkal jobb ezt bevállalni, mint eltakargatni. Mihamarabb kinyilvánítod, mivel vagy elégedetlen, annál hamarabb fogod tudni azt a dolgot, helyzetet, személyt elengedni.

Utasítsd el azt, ha erőszakkal akarnának rávenni téged valamire! Menj szembe az elvárásokkal! A környezetedben sokan hasonlóan cselekednek majd, így a legjobb túlélési eszköz, ha Te magad is eltérsz a megszokásoktól. Ez pedig a  nap végére sikerré, pozitív eredménnyé áll össze! Ami napközben még zavaros, az estére letisztul.

Boldog napot neked!

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 27. | Nórától

Tehetség: akarat, céltudatosság és tettre készség egyvelege.

Mai lapjaink: a Diadal (VII), a Bolond (0) és a Sorskerék (X)

Képek: Két Ösvény Tarot

A világ hemzseg a tehetségektől, a remek ötletektől. Lássuk be, mindenki tehetséges valamiben. Mindenkiben van olyan képesség, mely egyedi és kimagasló, ugyanakkor az egy más kérdés, vajon az emberek merik-e megmutatni, világgá kürtölni a különleges képességeiket.

Legyen ez a nap olyan pillanat, amikor szabadon mered engedni a titkolt ötletedet, a rég sutba dobott ideádat, s megmutatod azt a bizonyos rejtett tehetségedet.

Amennyiben van mondanivalód, s azt át tudod adni az embereknek úgy, hogy azok oda is figyeljenek rád, – nos… akkor neked nyert ügyed van!

Keresd meg azokat az embereket, akiket érdekelhet a mondandód. Keress új megoldásokat eddigi gondjaidra! Ma tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy elhagyod a járt utat a járatlanért! Legyél Bolond! Teljes erőből legyél bolond!
Mivel nagyon mozgalmas és zsúfolt lesz ez a nap, meglehet, hogy elégedetlen leszel az eredményeiddel. Talán azt vélelmezheted, sokat markoltál, keveset fogtál, azaz keveset végeztél. Ám ez nincs így. Te a lehető legtöbbet megteszed ezen a napon azért, hogy járatlan utad kivilágítottá váljon, így pedig eljuss annak a végére.

Legyél ma más, mint eddig!

Nóra


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 26. | Nórától

Éjjelt mindig nappal követ.

Mai lapjaink: a Hold (XVIII), a Nap (XIX) és az Uralkodónő (III)

Képek: Két Ösvény Tarot

Az örök váltakozás, az éjjel után mindig jön a nappal. S később a Nap is lehanyatlik, felváltja a Hold őt. Ez egy olyan örök körforgás, aminek sosem lesz vége.

…és igen, ma is felkel a Nap, felemelkedett a látóhatár legszélén, meleget, fényt, tisztánlátást, reményt, örömöt hozva nekünk. Ma egészen bizonyos, hogy képesek leszünk uralkodni a gondolatainkon, tudva azt, hogy a lehető legjobb irányba haladunk. Jó célt tűzünk ki magunk elé – és a megvalósítás sem halogatódik. Megtaláltuk a tökéletes utat, melynek végén ott van a fény, az eredmény, a siker.

Kétszerezd meg a feladatokat, így megkétszerezed a sikerek számát. Kétszerezd meg a vidámságot, így kétszer annyi vidám ember fog körbevenni. Uralkodj a tetteiden, így uralkodsz a világon – anélkül, hogy az uralmad alá hajtanál bármit, bárkit!

Hidd el azt, hogy képes vagy remekbe szabott dolgokat alkotni, itt és most, ezen a szent napon. Bármire szánd el magadat, tudd, hogy a cselekedeteid minősége meghatározza az eredményt. A jó tettek meghozzák a várva várt sikert. Csakis a jó, a tisztaság,  a pozitív hit vezérelje lépteidet, így pont oda jutsz, ahová elindulsz reggel.

Sok őszinte cselekedet pozitív eredményt teremt!

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 25. | Nórától

A szerencse kemény munka gyümölcse!

Mai lapjaink: a Világ (XXI) a Mérték (XIV) és a Főpap (V)

Képek: Két Ösvény Tarot

Minden adott a sikerhez. Ám, egy lényeges tényező ma sem maradhat háttérben. Tudd, hogy a keményen dolgozó emberek “szagát” azok nem viselik jól, akik egész nap csak süttetik a hasukat. Remélem, érted a hasonlatot.

Tudd, hogy minél többet és minél szorgalmasabban, odaadóbban dolgozol, annál szerencsésebb leszel. A kemény munka mindig kifizetődik. Nem elég hozzá csak tehetség. Csak szorgalom. Csak elhivatottság. Csak idő. Csak energia. Ezek ötvözete mind-mind szükséges ahhoz, hogy a járatlan utat felfedezve eljuss a célhoz. Egy jó terv csupán terv marad, ha nem jut el a kemény munka állapotáig.

A kemény jelentése nem negatív. A kemény jelentése elhivatottság, odaadás, kitartás egyvelege. Tehát a kemény munka nem kényszer, hanem önként vállalt folyamat. Amit ma felvállalsz, azért tegyél meg mindent. Inkább kevesebbet csinálj – hívja fel figyelmedet a Mérték lapja -, de azt maximális odaadással tedd. Mindenből csak eleget vállalj, ne pedig sokat. Ez is elégedetté fog tenni.

Ennek a napnak a végén fontos, hogy teremts egyensúlyt különféle életterületeiden. Ma minden pillanatban tartsd kézben az irányítást és semmilyen döntést ne engedj át másnak – így leszel képes Uralkodni a saját életed felett.

Legyen szuper jó napod!

Szeretettel:

Nóra


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Hétvégi Tarot üzenet | 2019. március 23-24. | Nórától

A bölcs csendes. A bölcs a maga ura. A bölcs eléri célját.

Hétvégi lapjaink: a Csillag (XVII), a Remete (IX) és a Sorskerék (X)

Képek: Két Ösvény Tarot

Ez a hétvége a tényleges, valódi pihenés ideje, boldog ébredésekkel, könnyed léptekkel, apró érintésekkel, fénnyel, tiszta gondolatokkal, az elme megerőltetése nélkül. Kifejezetten ajánlott visszavonulni csendes magányodba, meghallgatni a belső hangod üzeneteit és komolyan is kell venni az iránymutatásokat. Amikor megérkezik egy érzés, azt ne hessegesd el. Vagy alkalmazd azonnal, vagy jegyezd fel, később még jól jöhet.

Ötletek, ideák és eszmék sosem jönnek csak úgy véletlenül, ugyanakkor elmúlhatnak nyomtalanul. Ne múljanak, vesd ezeket papírra.

Az egyetlen jó és okos döntés az, ha megbízol magadban, ha elhiszed, hogy minden döntésed megfelelő és a lehető legjobb pillanatban születik meg.

Bármi, ami mostanában bizonytalan és kétséges volt, azzal összefüggésben megkapod a pontos instrukciókat, s ha eddig nem volt fény az alagút végén, hát most biztosan lesz.

“Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.” (Mahatma Gandhi)

Kellemes hétvégét kíván:

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 22. | Nórától

A Világ bármikor változhat… kedvedre!

Mai lapjaink: a Hold (XVIII), a Bolond (0) és a Válaszút (VI)

Képek: Két Ösvény Tarot

“A világ olyan, amilyen, soha nem volt tökéletes (…). De hogy részt veszünk-e a létrontásban vagy nem, az már teljesen tőlünk függ.” (Hamvas Béla)

A világ mindannyiunknak éppen ugyanaz. Viszont az egyéni megélés már más. Ugyanazon élethelyzet nekem lehet könnyű, neked lehet nehéz. Ugyanazon szituációnak mindig legalább két oldala van, mint egy érmének.

A Hold lap megjelenése épp erre hívja fel a figyelmet. Könnyen lehet, hogy ugyanazon az úton járunk, ám az én látásmódomban a feladatok élhetőnek tűnnek, neked botrányosan nehéznek. Nekem az út biztonságos, némi akadállyal, neked sötét és bizonytalan, tele gödörrel. Lesz ebben a napban sok megtévesztő pillanat. Fura gondolatok, felesleges kételyek, megkérdőjelezések. Ám, ha bátortalan leszel, s egyáltalán nem mersz kockázatot vállalni, akkor sosem jutsz el a vágyott célig.

A Bolond épp letér a már bejárt útról. Lógatja egyik lábát a szakadék felett. Ez csupa titokzatosság, csupa misztérium, hisz nem tudjuk, megteszi-e a szükséges lépést… Ismerd fel, hogy félsz. Félsz lépni, módosítani, változtatni. Pedig szükséges. Bízz önmagadban, hidd el, hogy képes vagy sikerre vinni aktuális teendődet.

A nap kezdetén felbukkanó kérdőjelek mind válaszra lelnek napközben. Folyamatosan tárulnak fel előtted új utak. Képes vagy a problémákon átlendülni. Merj rálépni a hívogató útra, melyen még sosem jártál.  Az ismeretlen terep tanít meg új dolgokat. Válaszút előtt állsz. Merj választani. Merd a jobbat, világosabbat, szebbet választani – még, ha az kockázattal is jár.

Szeretettel:

Nóra


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsod:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error

Napi Tarot üzenet | 2019. március 21. | Nórától

Találd meg a másik feledet! Teremtsd újra magadat!

Mai lapjaink: a Mágus (I), a Halál (XIII) és a Sorskerék (X)

Képek: Két Ösvény Tarot

Mindannyiunknak egyetlen célunk van itt, eme csodás Világban. Ez pedig egy szó, egy érzés, egyetlen forrás, melyből minden ered: Szeretet. Ám sose feledd! Ez nem korlátozódhat egy tárgya, helyzetre vagy személyre. A szeretet nem vihető szatyorban, hisz szét van szórva a világban, s arra vár, hogy megtaláld, felleld a forrásait, rábukkanj az apró darabkáira. Ébredj föl, a szeretet ott van benned és ott van a közvetlen környezetedben. Ébredj rá erre! Ne a régmúltban keress elveszett élményeket! Ami elmúlt, elmúlt. Ami jön, azt időben fel kell ismerni. Azt szeresd, ami van. Amit szeretsz, az viszontszeret – ha a szereteted nem birtokló, hanem óvó és elvárásmentes. A szeretet épít. A szeretet sosem rombol.

Egy remek mese Anthony de Mello tollából a fentiekhez:

“Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
– Akkor légy olyan kedves, és teljesítsed utolsó kívánságomat – kérte Buddha. – Vágd le azt az ágat.
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte:
– És most?
– Tedd vissza! – kérte Buddha.
A bandita felnevetett:
– Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
– Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra képes. A dühöngő kos képes egy falat ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.”

Sok szeretet szeretetet teremt!

Nóra


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, normál munkaidőben:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Kérlek, like-old oldalunkat és oszd is meg, amennyiben elnyerte tetszésedet!
error