ez + az

Napi Tarot üzenet | 2019. július 1. | Nórától

Csoda, öröm, elismerés, szenvedély – mind jár neked!

Mai lapok: a Diadal (VII), az Uralkodónő (III) és az Akasztott (XII)

Képek: Két Ösvény Tarot

Mozgalmassággal, örömmel, elégedettséggel s nem utolsó sorban szenvedéllyel telített, heves, érzelmes nap lesz a mai. Nem kell kijönnöd a sötétségből a fényre, mert a fényben vagy jelenleg is. Minden kártyalap világosságról árulkodik. Ez van belül és kívül egyaránt.

A szenvedély, az érzés, a szerelem, mind valamiféle drogokként vannak jelen életedben, s be kell látnod, szükséged is van ezekre. Egytől egyig mindre – külön vagy akár együttesen. Talán reggel még bízol abban, hogy mindent uralom alatt tudsz tartani, ám hamarosan eljön a pillanat, mikor kénytelen leszel beismerni, hogy szenvedélyed átvette feletted az uralmat. A kocka fordult. Gyorsan és látványosan. Fogadd el a jelen állapotot, bármiben is találj örömöt vagy szenvedélyt. Már a szenvedély uralkodik, ám nevezhetjük elkötelezettségnek is. Az irányítás kicsúszott a kezedből. Nem baj! Ez így jó. Így, ahogy van. Az élet túl rövid ahhoz, hogy túlgondolkodj dolgokat.

Fordítsd a magad javára a szenvedély erejét, hiszen minden, amit ebben a kiemelkedően különös és csodás állapotban engedsz szabadon és indítasz útjára, az magán fogja viselni az akarat és a tűz parázsból lett varázsát. Használd a képességeidet kreatívan! Légy magabiztos! Teremtsd meg magad köré vágyott életedet, jó pillanatokat, örömteli élethelyzeteket! Ez a nap minden feltételt biztosít az előbbiekhez.

Járd a magad útját, teremts csodát, örömöt és legvégül elégedettséget!

Szeretettel:

Nóra


Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz! Katt ide!


Bejelentkezés személyes konzultációra, hétköznap, munkaidőben – ha szeretnéd végre saját kezedbe venni a sorsodat:

Szatmári Nórához: + 36 (70) 311 6125

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .