Bolgra vetette: Szatmári Nóra

Szerencse vagy balszerencse? Minden csak nézőpont kérdése!

Az, aki mindig mindent kizárólag egy iránybó szemlél, az sosem fogja megérteni, hogy másvalaki képes az érme mindkét oldalát megnézni, kielemezni, és csak azután állaspontot foglalni.

Az, aki képes egynél több perspektívából is szemlélni egy-ugyanazon dolgot, az sosem fogja megérteni, mit nem fog fel a másik, miért nem képes megérteni, hogy az élet nem csupán fekete és fehér.

Ettől vagyunk különlegesek és egyedik. Utakat járunk végig, és igenis szerencsés az, aki eljut a komoly felismerésekig, és képes széles spektrumban szemlélődni, mások véleményét elfogadni. Fontos és ne feledd! Attól, hogy elfogadod mások véleményét, még nem kell azzal a véleménnyel egyetérteni. Ezt a mondatot tőlem rendszeresen hallják a gyerekeim, klienseim, barátaim. Sokan hálásak, hogy rendszeresen felemelegetem…

AZ ELFOGADÁS NEM AZONOS AZ EGYETÉRTÉSSEL.

Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor felébredünk. Hallunk egy mondatot, megértünk egy gondolatot, felfogunk egy választ, iránymutatást merünk kérni. Ezek mind ébredések, de mi is valójában ez az ébredés dolog?

Sok remek spirituális tartalmú könyvvel volt már dolgom, én magam is többet írtam. Mások könyvei közül kiemelkedik például Adyashanti: A világod vége című darab. Miért gondolom ezt? Mert rajtam nagyot lendített, mert hihetetlen hétköznapi módon, egyszerűen írja le azt, ami a felébredés folyamában történik bennünk és velünk. Nekem a lehető legjobbkor került a kezembe. Ma épp négy évvel ezelőtt.

Idézek belőle két gondolatot:

„Napjainkban az a jelenség tapasztalható a világban, hogy egyre több ember ébred fel, és nyer hiteles bepillantásokat a valóságba. Azt értem ezen, hogy vannak olyan pillanataik, amikor felébrednek énjük és a világ megszokott érzékeléséből, és ráébrednek egy sokkal nagyobb valóságra – valamire, ami messze meghalad mindent, aminek a létezéséről addig tudtak… Hirtelen másképpen érzékelik a világot, és megszűnik az elkülönültség érzete önmaguk és a világ többi része között” – írja Adyashanti, az Egyesült Államokban élő neves tanító, aki maga is megtapasztalta mindezt, és már hosszú ideje ad tanácsokat olyanoknak, akik hasonlókat éltek át.

„A spirituális folyamat semmiben nem más az ébredés előtt, mint utána. Csupán arról van szó, hogy a felébredés után a folyamat már más perspektívából zajlik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy most madártávlatból tekintünk a világra az eddigi talajszint helyett. A felébredés előtt nem tudjuk, kik vagyunk. Különálló, elszigetelt személynek hisszük magunkat, aki egy bizonyos testben jön-megy egy rajtunk kívüli világban. Amint felébredünk, még mindig ugyanebben a világban jövünk-megyünk, de most már tudjuk, hogy nem határol bennünket egy bizonyos test vagy személyiség, és hogy valójában nem vagyunk elválasztva a körülöttünk lévő világtól.”

„Csupán arról van szó, hogy a felébredés után a folyamat már más perspektívából zajlik.” Tényleg ennyi lenne? Ne már, komolyan? Pedig de!

Sokan megéltük már az ébredés különféle folyamatait, de van, aki tényleg madártávlatból szemlél már mindent, és van, aki nem hajlandó elvágni a köteleket, szorító hurkokat és lent marad a talajszinten.

Ébredés az, amikor rájövünk, elég volt a hülye főnökből, az örökké telefont nyomogató házastársból, az unalmas hétköznapokból. A kérdés az, hogy a megélt kudarcok folyamán képesek vagyunk-e elhinni, hogy lehet jobb, vagy struccpolitikát folytatva hagyjuk, hogy a másik oldal formálja a mi életünket. (Hmmm… pontosabban nem is a másik oldal formál, hanem én formálom azzal, hogy hagyom…)

Én személy szerint nem hagyom már jó rég óta. Igen, volt olyan személy az életemben, aki meg akarta örökösen mondani, mit, mikor és hogyan tegyek, hogy NEKI JÓ LEGYEN.

Ideje szembenézni azzal, hogy a rosszat nem azért kapjuk, hogy megszenvedjünk valamit, hanem azért, hogy ráébredjünk, valamiből elég volt. Tekinthetünk a kellemetlen eseményekre rosszként, balszerencseként, szörnyűségként, vagy dolgozhatunk azon, hogy megnézzük, mit lehet az adott dologból kihozni, ami akár mégis jó lehet. Konzekvenciát felesleges idő előtt levonni.

Dan Millman A békés harcos útjában című könyvében ezzel a cuki történettel teszi világossá a szerencse / balszerencse megértését. Ez jó régen olvastam, de akkor kinyitott egy kaput. Olvassátok:

„Egy öregember és a fia kis gazdaságot műveltek meg, de csak egy lovuk volt a szántáshoz. Egy napon a ló megszökött.
– Milyen borzalmas – sajnálkoztak a szomszédok.
– Micsoda balszerencse.
– Ki tudja, vajon szerencse vagy balszerencse? – válaszolta a gazda. Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből, öt vadkancát vezetett az istállóba.
– Milyen csodálatos szerencse – mondták a szomszédok.
– Szerencse, balszerencse, ki tudja? – válaszolta az öregember. Másnap a fia, miközben megpróbálta betörni az egyik lovat, leesett róla, és a lábát törte.
– Micsoda balszerencse!
– Balszerencse? Szerencse?
A katonaság minden gazdaságot végigjárt, hogy a fiatalembereket elvigye a háborúba. A gazda fiát nem tudták semmire sem használni, úgyhogy otthon maradt.
– Jó? Rossz?”

Jó vagy rossz lesz egy helyzet? Nos, jusson eszedbe kedves olvasó ez utóbbi történet, amikor siránkozol, és megoldáskeresés helyett szerencsétlenséget emlegetsz.

A látásmód a lényeg, nem maga az esemény, történés, helyzet, szituáció – mindegy, hogyan hívjuk 🙂

Örömteli ébredéseket és csodás madártávlatokat kívánok!

Ezt is olvasd el, ismerd meg az ideológiámat:
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Erre megy a koronavírus mizéria: ez vár még ránk
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!