ez + az

Kinyitnak az általános iskolák április 19-én? Válasz a Tarot tükrében:

Blogra vetette: Szatmári Nóra

Napok óta morfondírozom a témán, legfőképpen azért, mert kétgyermekes anyaként közvetlenül érintett vagyok a kérdésben, ráadásul sok szülőtársamtól hallom, hogy ők nem fogják engedni a gyermekeiket iskolába. Ezt teljesen megértem, sőt, el is fogadom. Hogy én engedem-e őket április 19-én? Fogalmam sincs. Vacillálok. Féltem őket, de közben tudom, hogy kellene nekik a társaság, a szocializálódás, az imádott tanár nénik. Szerencsére és legvégső soron ezt a kérdést bátran áttestálom a férjemre, mert tudom, hogy jól fog választani.

Az előrejelzéshez természetesen a 2017-ben kiadott Két Ösvény Tarot kártyámat használom.

Nézzük, hogy segít a Tarot abban, vajon nyitnak-e az iskolák április 19-én?

5 lapot szoktam húzni egy ilyen típusú, konkrét kérdésre. Ezt a lapsort húztam:

Hold, Sorskerék, Igazság, Mérték, Feltámadás

Mit jelent? Számomra azt, hogy csupán illúzió az iskolanyitás, fordul a kocka, s az a vélemény, ami eddig fennállt, az módosulni fog, Mértékbe (mértékletességbe) fordul át, így pedig tolódik a nyitás. A Feltámadás lapja mindenképpen nyitást jelez, de véleményem szerint késlekedve.

Ezen lapok alapján nincs jó döntés, hiszen a fordulatra (Sorskerék) sokan várnak, sokan remélik, hogy a ezzel megoldódik valami, jobb lesz valami, el tudnak menni dolgozni, stb. de ez a lapsor ezt nem támogatja. Türelemre int!

Húztam egy másik lapsort arra a kérdésre, hogy: Mi van, ha kinyitják az iskolákat bármi áron? (erőszakkal, csak politikai akarattal, orvosi és szakértői ellenállás mellett, tele kórházak ellenére, és tudva azt, hogy a brit mutáns bizony nem kíméli a jövő generáció ma még csöppnyi tagjait)

Bevallom, egészen „élhető” lapsort kaptam, kifejezetten jónak nem nevezném, de… bitang rossznak sem.

Kísértés, Bolond, Akasztott, Sorskerék, Világ

Nos, egyértelmű, hogy az Ördöggel az élen hibás döntés a jövő hétfői nyitás. Pont. Kísértés = bármi áron véghez akarják ezt vinni, miközben a Bolonddal fogalmuk sincs arról a döntéshozóknak, hogy ez a választás, hová vezet. Tudják, hogy Akasztás állapot lesz a vége, baj lesz belőle, (azaz borítékolják előre az emelkedő számokat, nem csupán remélik ennek az ellenkezőjét), azaz rengeteg új beteg kerül elő a semmiből, és óriási probléma elé nézünk.

Horoszkóp, Név- és Tarot elemzések Nórával.
Időpont foglalás: +36 70 3116125
Átmenetileg csak online (Skype, Viber, messenger)!
Időpont akár 48 órán belül.

Viszont van itt a lapsor végén valami, ami akár kapaszkodónak is jó lehet. Mit remélnek a döntéshozók? Azt, hogy a jó idő (időjárás) megérkezésével nagyot fog fordulni a kocka, és megáll a vírus erőszakos terjedése. És igazuk lesz. Csakhogy ezt megelőzően ott van az Akasztott, ami nem lesz kíméletes sem emberhez, sem társadalomhoz, hanem be fogja indítani a már emlegetett negyedik hullámot. Jó hír, hogy Torony lap nem jelent meg, tehát baj az lesz, de nem olyan mértékű, amit ne lehetne kezelni.

Gondoltam egy bátrat, íme öt lap arra a kérdésre, hogy: Mi van, ha május 3-án nyitnak az iskolák? Véletlenszerűen böktem erre a dátumra, élhetőnek tartok két türelemmel kibírt hetet, azért cserébe, hogy ne kelljen vágóhídra küldeni a gyerekeinket.

Halál, Uralkodónő, Feltámadás, Mérték, Nap

Nos, ezt a lapsort talán értelmezni sem kell(ene), annyira beszédes. Türelem rózsát terem. Ez a megoldás. Ki kell várni a nehéz idők elmúlását (harmadik hullám csúcsán vagyunk, és ez pár nap alatt nyilvánvalóan nem fog változni semmit). Legyünk Mértékletesek, hogy kisüthessen a fejünk felett a Nap. Ugye képesek vagyunk erre? Akkor legyünk türelemmel és nyissanak az általános iskolák 2021. májusban!

Köszönöm a figyelmet!

Szatmári Nóra

Ezt is olvasd el, ismerd meg további gondolataimat:
* Mit kell megtanulnom ebből a leckéből?
* Miért utálják a sikertelenek a sikereseket?
* Ha nem jön a baba, segít a horoszkóp?
* Eleve elrendeltetés vagy szabad akarat? Válassz!
* Két gondolat, egy mese: megváltoztatták az életemet!
* Önző? Szívtelen? Nem vagy az, ha magaddal foglalkozol!
* Lehet, hogy közöd nincs a spiritualitáshoz?
* 10 spirituális tévhit: ezen a banánhéjon elcsúszhatsz!

* Üzenet közvetítés eltávozott szeretteinktől

4 thoughts on “Kinyitnak az általános iskolák április 19-én? Válasz a Tarot tükrében:

  1. Szeretném, ha éppen így lenne, mert akkor neked is igazad van és nekem, mint szülőnek is teljesülnek a reményei. Épp a május 3-i napra gondoltam én is, mint nyitás!

    János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .